Belépés:

Elfelejtette jelszavát?

Még nem regisztrált?

3. Fejezet: Hennel 2.0 - webtévé és trendmagazin

18


Mikor felszámoltad a Pc Webet és minden ez irányú érdekeltséged, akkor új utakra eveztél, legalábbis ezt nyilatkoztad még 2007-ben. Ez mit jelent?

 

Amikor megszűnt a GamePress és vele együtt az egész lapcsalád, nem akartam én mást, csak pihenni. Persze a GP idején is viccelődtek azzal, hogy én mindig csak 11 óra után kelek fel, de ettől függetlenül rengeteg dolgom volt. Amikor megszűnt minden munkám, akkor ne tudd meg milyen furcsa, de egyben ijesztő is volt reggel felkelni. Semmi nem volt beírva a naptáramba, nem kellett egyik kiadóval sem tárgyalni, nem kellett cikkeket kiadnom senkinek, szóval semmi feladatom nem volt. Így hát több idő jutott a sportra, bepótoltam jó néhány filmet, sorozatot, étterembe, kávéházba jártam, divatbemutatókon vettem részt, lényegében így éltem egy éven keresztül. Aztán egyszer csak meguntam a semmittevést.
Akkoriban már eléggé komolyan foglalkoztatott a politika is, sok ilyen témájú műsort néztem, és egyik-másik nagyon megtetszett. Közben úgy félévente mindig megkeresett ez-az, hogy ilyen-olyan magazinban legyek főszerkesztő, divízóvezető és hasonlók, de megmondom őszintén engem akkor már leginkább a tévézés érdekelt. Éppen ezért 2008 a tanulással telt. Mivel én már az előző években legalább 100-200 kritikát megírtam, így megvolt az alapom ahhoz, hogy szintet léphessek. Hála Istennek nagyszerű felkészítőim voltak, akik riporterként, televíziós szakemberként dolgoztak már évtizedek óta.

 

Mégis mit szerettél volna? Egy saját tévéműsort? Milyen témában? Politika?

 

Természetesen nem politika, arról szó sem volt. Maradtam volna nagyjából ugyanabban a közegben, tehát leginkább informatikai elemző, szabadidős témákkal foglalkozó háttérműsort készítettem volna. Mindezt megterveztük, megtaláltam a megfelelő gyártási csapatot, elkezdődött a díszlet tervezése, a weboldal maga, ahol a Hennel szubjektív adásai kerültek volna fel.

 

Végül miért nem indult be ez a műsor?

 

Az az igazság, hogy nem találtuk a megfelelő helyet ahol ez a műsor futhatna. Tárgyaltam több nagy tévés csatornával, egyik-másik még érdeklődött volna, de olyan lehetetlen feltételeket szabtak ki, amik mellett nem volt kedvem velük szerződni. Akkor jött az ötlet, hogy kizárólag internetre vigyük a műsort. Itt is akadtak problémák, hiszen a Hennel szubjektív kéthetente jelentkezett volna 1 teljes órában, tehát csak erre önálló oldalt nem okos dolog építeni. Ráadásul aki a tévézéshez ért, az pontosan tudja, hogy milliós összegekről beszélünk egy-egy műsor létrejöttekor, vagyis a megtérülési esély is minimális volt.

 

Főleg ilyen válságban!

 

Nem, akkor még nem volt válság. El is kezdtem szervezni egy új lapcsalád megalapítását, sőt mondok neked jobbat, volt idő mikor még a GamePress újjáélesztését is tervbe vettem. De természetesen tárgyaltam már meglévő játékmagazinokkal is, egy esetleges felvásárlásról.

 

Akartál volna venni egy játékmagazint? Melyiket?

 

Konkrét nevet nem mondok, de azt hiszem lehet találgatni, nincs túl sok a piacon.

 

Mennyit kóstál egy játékmagazin cakk-pakk?

 

Ahány játékmagazin, annyi -féle ár. De mivel én a legjobbakkal ültem le, ezért egyértelmű hogy tízmilliós összegekről beszélünk.

 

Több tízmilliót fizettél volna egy lapért?

 

Ha van egy befektető akinek megvan rá a pénze, és talál egy jól jövedelmező, fejleszthető valamit, akkor miért ne venné? Mindezt persze csak általánosságban mondom, de nem is ez a lényeg. Nagyon sok magazinnal tárgyaltam, például a Fifa Hungary vezetőjével, Fábián Gergővel is, aki egyébként egy nagyon tehetséges vezető, óriási karriert futott be a cégével az elmúlt 6-7 év kőkemény munkájának köszönhetően.
Tárgyalást folytattam például a Magyarítások Portállal is, sőt, velük már egy előszerződésig jutottunk. Végül attól is elálltam, egyrészt a vételárban nem tudtunk megegyezni, másrészt pont azokban a hetekben robbant ki a pénzügyi világválság, ami eléggé érzékenyen érintett, lévén részvénytulajdonos vagyok.

 

Én is sok esetről tudok, hogy a válság miatt elmaradtak akvizíciók. Ezután mihez kezdtél?

 

Ez a helyzet azt hiszem rádöbbenett arra, nem is biztos hogy nekem az informatikai illetve játékpiacon kellene keresgélnem. Akkoriban már komolyabban elkezdtem szervezni egy ruházati webáruházat, a Royal Fashion-t, és evidens volt, hogy akkor ehhez a témához indítsak még egy magazint.

 

Ez a készülő Trendmagazin? Ez pontosan milyen lap lesz?

 

Nézd, nekem az ötleteim nagy része saját tapasztalatból születik. Engem mint már megbeszéltük néhány fejezettel arrébb, nagyon érdekel a divat, minden ami ehhez kötődik, szívesen olvasok ilyen témájú újságokat. Azonban azt vettem észre hogy elég kevés hazai portál felel meg az elvárásaimnak, hogy tudniillik naponta frissítsék, hogy főként hazai vonatkozású cikkek kerüljenek fel rá, és hogy legyen videós rovata.
Ilyen szempontból nagyon jó példa a Deluxe.hu. Profi szerkesztőgárda készíti, ám ha megnézed, a híreiknek a túlnyomó többsége külföldről halászott anyag. Na de kérem, Magyarországon élünk, vagy nem? Itt is megvan mindaz ami külföldön, maximum kicsiben, énszerintem az emberek is szívesebben olvasnak például egy olyan üzlet megnyitójáról ahova el tudnak látogatni és még sorolhatnám. Szóval a Trendmagazin az tulajdonképpen egy divattal, életstílussal és trendekkel foglalkozó lap lesz, ahol – és ezt most őszintén mondom – minden korosztály megtalálja a magának tetsző rovatokat/fórumokat/videós adásokat.

 

Tehát itt kezded el azt a televíziós műsort amiről már beszéltünk?

 

A Hennel szubjektív egy nagyon komoly műsor, azzal nem lehet viccelni. Azt a műsort idővel el lehet indítani egy olyan portálon, ahol a sok közül ez az egyik videós adás, hogy ez éppen a Trendmagazin keretein belül fog működni vagy máshol, az kérdéses, de mindenképpen meg fogom csinálni egyszer. Ne felejtsd el, hogy már lényegében minden kész volt az első adás elkezdéséhez. Itt van előttem a papír, nézd meg, pontról pontra le van írva az adástervezet, hogy mi a bevezető szövegem, amit a kamera előtt mondok el, aztán jön az intró, és utána már a stúdióból indul a téma felvezető szövege, majd maga a beszélgetés.
Első témánk a digitális televíziózásról szólt volna, az átállásról, és az ezután kinyíló új lehetőségekről beszélgettem volna egy szakújságíróval és egy műsorszolgáltató cég emberével. Második témánk az internetes játék és szabadidős magazinok jövőjét taglalta volna, szintén két meghívott újságíróval. Majd az adás végén az utolsó témában hazánk egyik legtehetségesebb fiatal színésznőjével, Herrer Sárával beszélgettem volna színészetről, munkáról, tehetségről. Itt van minden a papíron, és még 3-4 ilyen tervezetet tudok neked mutatni!

 

Igen én már láttam ezekből részleteket annak idején is. De mégis ha időintervallumot kellene mondani, akkor azt hogy látod, mikor indulhatna el ez a műsor? Én azt hiszem hogy ma is szükség lenne egy ilyen típusú webtévés produkcióra.

 

Kétségtelen hogy szükség lenne, de még egyszer mondom. a Hennel szubjektív egy nagy produkció, mind anyagilag, mind a ráfordított energiát illetően. Én azt tudom mondani neked is és másoknak is, hogy nem látok rá reális esélyt, hogy az elkövetkezendő két évben elindítsuk ezt a műsort.

 

2009.11.15. 14:02

Hozzászólások:

basic avatar

robertfox | 2010.06.01. 16:43

sajnos ilyen országunk van, mindig felbukkan 1-2 rosszmájú ember :( de az a tapasztalat hogy ha nem foglalkozunk velük akkor megunják.

basic avatar

Jázmina | 2010.06.01. 16:26

Én sem értettem soha, hogy valaki miért foglalkozik olyannal, akit nem szeret. Miért fordít rá időt, hogy olyannal törődjön, aki/ami nem tetszik neki? Vagy sokszor csak az irigység szól az emberekből? De az is lehet, hogy intelligencia kérdése, vagy tényleg pusztán rosszindulatú. Én ezt elég szomorúnak tartom, de sajnos erre az országra jellemző, hogy utálnak valamit de mégis foglalkoznak vele. Lásd ott volt a Győzike show, mindenki akivel találkoztam váltig állította, hogy ő ugyan nem nézi....Mindenhol azt olvastam, hogy az emberek ki nem állhatják a műsort, mégis sokáig vezette a nézettségi listát a többi csatornával szemben! Akkor vajon kik nézték a műsort? Vagy ha olyan borzasztó rossz, miért az ment több millió embernél a tv-ben? Biztos kényszerítették őket.... :D Soha nem fogom ezt megérteni, hogy hogyan működik, de lehet jobb is így. :)

basic avatar

greenclub | 2010.06.01. 14:50

Jaj ez a "Ki nagy ember ki nem" téma olyan gyerekes :S A Gamepresszes időkben mondhatni jóban voltam Ádámmal, és akkor meg az ilyen örökös pesszimisták más miatt szekálták, szal tök mind1 hogy épp csinál-e vmit vagy csak csendben van, mindig lehet valamit találni amibe beleköthetnek. Csak azt nem értem ez nekik miért jó? Az érthető ha valakit nem kedvel egy illető, de minek tölti ezzel az idejét pl. torrent hogy itt irogat ilyeneneket? megjegyzem már vagy 5x láttam kommentjét itt-ott és ahányszor belefutottam mindig dőlt belőle a keserűség :S Ha én nem szeretek valakit, akkor távol tartom magam tőle, mert minek kínozzam magam?? Viszont ha direkt rosszindulatból csinálja akkor azt jobb hagyni had szórakozzon sötét kis világával :D

basic avatar

Jázmina | 2010.06.01. 14:30

"Egy kérdésem lenne. Rákerestem Hennel Ádámra a neten és őszinténszólva semmit nem találtam, pedig a jelek szerint nagy ember." - ehhez én csak annyit fűznék hozzá, hogy ez nem egyedi eset, attól még, hogy nem találsz róla semmit a neten, lehet, hogy az illető "nagy ember"! :) Szerintem a kettő nem függ össze :D

basic avatar

Mr. Jns | 2010.05.18. 22:18

Én mefiről jöttem én is ide, illetve Csabee barátom mutatta a linket, aztán teljesen felhúztam magam hogy Hennel Ádám úgy szerezte pénzét hogy kis lapokat bekebelezrtt meg tönkretett .. És eléggé kiakadtam, aztán többen válaszoltak, Szeki meg is keresett külön (azt hitte ügynök vagyok) és miután túl voltam egy kellemetlen beszélgetésen és figyelmesen elolvastam dolgokat, utána már tök másképp láttam az egészet. Akinek ilyen gondja van ( nem személyes, mert az speciális) az előbb tájékozódjon.. legszívesebben kitöröltettem volna azt a kommentem úgy szégyelltem, de mivel sok volt a komment így gyorsan lekerült az oldalról.

basic avatar

Battai | 2010.05.10. 15:11

Karesz: Balu már elmondta a lényeget, meg különben is... Egy profi TV műsorhoz profi műsorvezetők kellenek, ami a Gurunak nyilván nincs. Minek hozna előtérbe új, ismeretlen arcokat ha ő csinálja a műsort?

basic avatar

barti | 2010.05.06. 17:45

torrent te melyik modival vagy ilyen jó pacsipajtás viszonyban hogy nem dobtak még ki innen? :P

basic avatar

Balu | 2010.05.05. 22:20

Karessz: sztem kacsa, a nagy tv-k nem csinalnak retegmusorokat plane nem szamtech temaban. A guru meg minek menne oda mikor ok ugyis videoznak.
Torrentboy remelem hamarosan majd Te is belatod hogy amit tesz H.A. az fontos es szukseg van ra. Inkabb azon agyalj hogyan tudsz te is jo pelda es ertekes ember lenni. Mit dolgozol, ha nem sertelek meg?

basic avatar

Zolee25 | 2010.05.05. 15:34

torrentboy miert nem erted? Van a mult , es a jovo, jelenleg a ketto kozt vagyunk, es en azt mondom neked nezz elore es ne legyel ilyen rosszindulatu, mert ezzel nem csak A-rol van negativ velemenyed de rolunk is akik veled ellentetben tudjuk milyen volt gp-snek lenni, tudjuk es ismerjuk a codos sztorikat es bizunk abban hogy a mult sokkal jobb jovobe csap at az uj magazinnal. De te csak kerdezel direkt hogy lefikazz mindent, hat kossz de ebbol en nem kerek, es jobb lenne ha vagy csondben maradnal, ha mar ugyse tetszik semmi vagy kepes lennel ertelmes jo hozzaszolasokra is.

basic avatar

mDani | 2010.05.05. 10:21

ha ennyi infó alapján se tudod miről van szó akkor javaslom add fel, de legalábbis ne kínozz minket a kérdéseiddel. Azt még megértem hogy nem voltál ott 2006-ban éy nem láttad a dolgokat de hogy ismeretlenül ilyen ellenszenves legyél Ádàmmal szemben az nekem nem világos dolog . Ilyen nincs.

basic avatar

gobbyhill | 2010.05.04. 22:49

Robertfox ez logikus nem?:)
Torrentboy: ha ennyi infó után se értesz semmit akkor minek strapálod magad? Rossz olvasni ezt a sok értelmetlen kommented :(

basic avatar

torrentboy | 2010.05.04. 22:45

robertfox: Szeretném ha megmutatnád hol mondtam azt, hogy engem bárhonnan is kirúgott HÁ. Honnan a francból rúgott volna ki? Meg akkor nagy eséllyel ismerném, nem? Remélem, hogy a nagy számok törvénye alapján csak Te vagy ekkora kretén és más tud segíteni nekem :(

basic avatar

robertfox | 2010.05.04. 20:04

Torrentboy annyira szánalmas vagy 1x azt mondod mennyire utálod HÁ-ot amiért kirugott vmikor X éve most meg itt hülyíted magad? Olvasd el az interjúkötetet, szabadidőmagazint vezetett + lapcsaládot. De engem nem ez érdekel mert ez a múlt, hanem hogy mit fog.

Amit te itt csinál az nem más mint rosszindulatú hülyítés. Szevasz!

basic avatar

torrentboy | 2010.05.04. 09:46

Egy kérdésem lenne. Rákerestem Hennel Ádámra a neten és őszinténszólva semmit nem találtam, pedig a jelek szerint nagy ember. Megtenné valaki, hogy mutat egyetlen dolgot, ami működik, leigazolható és az ő nevét viseli? Komolyan kíváncsi vagyok rá, mert a mefi.blogon foglalkoznak még vele, de a jelek szerint azok sem igazán szívelik, akikkel HÁ állítólag jó viszonyban volt (FIFA Hungary alapító, Gamehunter, Játékszinkron studió, stb). Kérlek segítsetek!

basic avatar

Karessz | 2010.05.03. 16:16

Egyik ismerősöm mondta hogy a Guru készít tv2-re műsort.. erről hallott valaki?

basic avatar

greenclub | 2010.03.15. 03:17

Itthon is voltak próbálkozások a FIX TV-n kívül, az RTL Klubon Ponthu, aztán volt még egy a Viasaton, bár az külföldi volt csak lefordították. Nem tudom miért szűntek meg, de tudtommal most egyik adón sincs sehol gamer, de még számteches műsor sem.

basic avatar

Mr. Jns | 2010.03.13. 19:48

Sztem nagyon power dolog lenne ha a TV-ben is mennének PC-s adások, végülis sokkal több néző lenne úgy mint mondjuk a neten, de itthon ez még nem épült ki... Pedig külföldön már saját infotech adóK vannak.

basic avatar

greenclub | 2009.12.09. 19:49

Ez a Hennel szubjektív televízió adás nagyon jól hangzik, sajnálom Ádám hogy végül nem csináltad meg. Ezzel egy teljesen új arcodat láthattuk volna. A FIX TV-vel kapcsolatban pedig úgy gondolom hogy az egyetlen gamerekkel is foglalkozó TV, így szerintem támogatni és segíteni kellene, hogy még színvonalasabb legyen.


Véleményezze Ön is!

Vélemény írásához be kell jelentkeznie!