Belépés:

Elfelejtette jelszavát?

Még nem regisztrált?

A GamePress állítólagos újjáéledéséről

232


Az alábbiakban közöljük le Hennel Ádám nyilatkozatát.

Az elmúlt hetekben nagyon sok kérdés merült fel az interjúkötet kapcsán. A legtöbbeket nyilvánvalóan az érdekel, lesz-e újra GamePress vagy sem. Ha lehet, kicsit messzebbről kezdeném. Az elmúlt 1-2 évben két oldalról kapok kéréseket, javaslatokat. Az egyik tábor azt kéri, hogy ragadjam meg a lehetőséget és fogjak bele egy merőben új játékmagazin felépítésébe, a másik tábor pedig emlékeztet arra, hogy ezt a korszakot már lezártam az életemben, és ne is nyissam meg újra, elvégre felnőttem, megkomolyodtam. Nos, én ott állok valahol középen, és úgy gondolom mindkét javaslatnak van alapja.


Bár az interjúk során azt hiszem eléggé világosan kifejtettem az álláspontomat, de akkor elmondom még egyszer, mit gondolok erről a kérdésről. A GamePress annak idején tagadhatatlanul a hazai internetes játéksajtó élvonalába tartozott. Ezt vitatni, megkérdőjelezni nem lehet, hiszen ez a lap minden tekintetben, szakmailag és a közösség szempontjából is bizonyított. Fantasztikus teljesítménynek tartom mindazt, amit az én vezetésemmel a Pc Web lapcsalád elért. Azonban azóta eltelt három hosszú év, változott körülöttem minden, de változtam én is. Azt látom, hogy az a világ, amelyben annak idején otthonosan mozogtam, az a szakma, amelyet értettem és tudtam is csinálni, amiben én magam, és a mögöttem álló lapok is sikeresek voltak, most már olyannyira távol áll tőlem, annyira idegennek érzem magamtól, hogy elképzelhetetlennek tartom, hogy én újra nekifogjak a játékos média meghódításának.


Úgy gondolom, hogy azt a tapasztalatot, ha tetszik tudást, amit az elmúlt 4-5 évben megszereztem, azt sokkal fontosabb területeken tudom majd alkalmazni, olyan produkciókban, amik a közösségek számára is előremutatók lesznek. Ebben a szellemiségben készül a Trendmagazin is. Ami pedig az alap kérdést érinti, szeretném a lehető leghatározottabban kijelenteni, hogy játékmagazint indítani, vezetni, tulajdonolni nem fogok, sem most, sem pedig a jövőben bármikor.

Hennel Ádám

Itt olvasható a beérkezett kérdések közül néhány, válaszokkal.

Jelenleg párkapcsolatban élsz? A magánéletedről kínosan hallgatsz az interjúkban. - Nagy Anna

Nem véletlenül, nem szeretném a magánéletemet kiteregetni az ablakba. Egyébként nem, nem kapcsolatban élek, én e tekintetben eléggé régimódi, ám Bibliai elveket vallok, vagyis az igazit keresem, azt a lányt akivel az életemet le tudom élni. Amint megtaláltam, majd jelzem neked!
 

Nem gondolod hogy a nagyzolási mániáddal most kicsit túllőttél a célon? Az egész interjúkötet egy töménytelen önfényezésnek tűnik nekem. - Kistelki Zsolt

Őszintén sajnálom, hogy csak ennyi maradt meg benned abból a 70 000 karakterből aminek a legfontosabb eleme az elmúlt 4 év munkájának az összegzése. Az, hogy mindenki értse és lássa, mennyi feladat, gond és kudarc előzte meg a Pc Web lapcsalád felfelé ívelését. Halkan jegyzem meg, erről szól a 2. fejezet, ez a lényeg. Bízok benne hogy újra, higgadtan nekivágva a kötetnek már más lesz a véleményed.
 

Az interjúban megemlíted Herrer Sárát. Milyen kapcsolatban álltok? - Enikő

Szerintem Herrer Sára az egyik legtehetségesebb fiatal színésznő az országban. Emellett egy páratlan személyiség, egy nagyon elbűvölő, kedves, érzékeny lány. Mást nem tudok mondani erről a témáról.
 

A napokban szinte csak kritika ért, leginkább azzal vádoltak, hogy túl nagyképű és érzéketlen vagy, és sokan nem értették miért volt szükség ezekre a sokak érzékenységét bántó kijelentésekre. Mi a magyarázat? - zsugabenji

Megmondom őszintén, hogy én nem így látom. Az emberek mondjuk 50%-a nem kedvel, miközben nem is ismer, a másik 50% pedig egyszerűen odavan értem. Én személyesen, levélben, telefonon szinte csak pozitív véleményeket kaptam, az pedig hogy itt-ott az interneten névtelenül mit írogatnak egyesek, olyannyira nem érdekel, hogy nem is olvasom ezeket. Azt hiszem itt sokan óriási tévedésben vannak. Nekem nem az a dolgom, hogy embereknek tetsszek, vagy hogy az interjúkötetben nagy tömegek számára is kedves kulcsszavakat ismételgessek. Sokkal inkább akarok őszinte lenni, kimondani amit gondolok, hiszen sokszor a keserű valóság kimondása segít leginkább, én ebben hiszek. Nyilvánvalóan a botrány számunkra jobban kell mint egy falat kenyér, így mindazok akik akár negatív, rossz véleményeket fogalmaznak meg rólam, a malmunkra hajtják a vizet, hiszen a hírverés, legyen ilyen vagy olyan, minden újonnan induló produkciónak jót tesz, így a Trendmagazinnak is.
 

Egyébként én azt látom hogy az elmúlt hetekben elindult egy elég erőteljes gyűlöletkampány személyem ellen, ami szerint én egy elviselhetetlen, nárcisztikus ember vagyok, aki képtelen a normális emberi kapcsolatokra. Már egy körlevél is készült, amit velem, vagy a cégemmel üzleti kapcsolatban álló személyeknek is kiküldtek. Amikor ilyeneket olvasok, akkor magam is elgondolkozom, vajon lehet hogy igazuk van? Talán én egy ilyen ember vagyok, csak még magam sem tudok róla? Múltkor egyik kedves ismerősömmel beszélgettem hosszú órákon át, és elmondta, a legkevésbé sem vagyok olyan, amilyennek egyesek lefestenek. Megnyugtató.


Nekem két kérdésem is volna. Mit szólsz az oldal sikeréhez? Készülnek még további fejezetek is? - Szekeres Gabi


Azt kell hogy mondjam meglepett ez a fokozott érdeklődés. Mikor mi ezt terveztük, akkor én csak egy jóval kisebb, egyszerűbb írást akartam volna megjelentetni, de rábeszéltek hogy készüljön inkább egy interjúkötet, és csapjunk hozzá még 1-2 másik fejezetet, ami hogy úgy mondjam erőteljes érzelmeket vált ki az olvasókból. Én nem akartam volna hozzászólási lehetőséget sem, gondoltam aki akarja, úgyis elolvassa és megy tovább. Be kell valljam, jó ötlet volt ilyen formában megjelentetni ezt az egészet.


További fejezetek nem készülnek, egyrészt mert túlzásokba sem akarok esni (egyesek szerint már így is túllőttem a célon..), mert valljuk be, nálam sokkal több tapasztalattal és elmesélhető történettel rendelkező személyek sem adtak ki ilyen köteteket, másrészt nincs rá időm, ez a mű is 2 hónap munkájának az eredménye, amire akkor még volt kapacitásom, manapság viszont olyannyira el vagyok foglalva hogy ha egy nap 48 órából állna, nekem az sem lenne elég.


2009.12.29. 20:06

Hozzászólások:

« előző  12 3 4  ...  következő »
basic avatar

Chris88 | 2010.03.29. 13:37

Oks, nemsokára válaszolok neked!

basic avatar

Sir Lohengrin | 2010.03.22. 11:47

Chris88! Átmegyek a legújabb cikk fórumába, mert úgyis oda ír mindenki. Ott folytatjuk.

basic avatar

Marci20 | 2010.03.21. 17:38

Valami készül, percenként esik széjjel a szájt :D

basic avatar

kantorjozsef | 2010.03.19. 22:54

köszönöm róbert!

chris ezzel végülis mitakarsz mondani? a pcweb szerintem teljesen megszünt már rég.

basic avatar

Chris88 | 2010.03.19. 20:32

lbzs: Senk se akar kiközösíteni, de valljuk be a találati arányod nem túl fényes. Azt terjesztetted itt novemberben hogy újra GP lesz és HÁ tulképp ezen pörög titokban, de ebből se lett semmi. A Bandiféle ügyekhez nem akarok hozzászólni, de az nem kétséges hogy eléggé rosszul fogalmazta meg a kommentjeit, mert pont az ellentéte jött ki mint amit pl. Bíró Peti vagy mások mondtak.. de azóta legalább nem beszél :) Az hogy a pcweb.hu-n kitettek egy ilyen kezdőoldalt azért beigazolhatja a feltevésed, de nekem is igazam lehet (ha emlékszel már legelejétől azt mondom hogy ez a bizonyos Hennel Produkcio végülis nem más mint az új pcweb, és sztem azért kellett új név mert nem a PC lesz a fő task..

Kíváncsi vagyok a véleményedre

basic avatar

Gábor Róbert | 2010.03.19. 16:30

Sztem írj Bíró Péternek vagy Horvath Tamásnak :)

Gabi: :DD Akkor megint kezdődik előről? jófejek ezek a klánosok csak fogalmuk sincs mi történik!

basic avatar

kantorjozsef | 2010.03.19. 15:09

sziasztok!

nem tudja valaki hogy áll a trendmagazin? lenne néhány ötletem hozzá, hogyan léphetek kapcsolatba hennel ádámmal?

basic avatar

Szekeres Gábor | 2010.03.19. 14:23

Azureus: jól tudod, Hennel Ádám valóban nem tud azonosulni ezekkel, de sztem el kell ezt fogadni és bízni hogy jól fog sikerülni az új projekt ;)
egyebkent tegnap megint megtalált egy codos klán akik màr tudni vélték hogy lesz GP meg cod2o és be akarnak szállni a buliba :D valaki megint keveri a sz...-t :P

basic avatar

zoldalma | 2010.03.18. 21:47

Blue, né semmi kifogásolnivalót nem látok abban ha valaki a munkájáért (legyen az fordítás vagy bármi) pénzt kér el...

basic avatar

Toma | 2010.03.18. 08:16

Minden rendben a lappal, ne aggódjatok! :)
Ez már lehet az elvarázsolódás kezdete:O

basic avatar

Karessz | 2010.03.17. 20:36

Hy
nekem először felcserélődtek a cikkek, aztán mysql hiba :P
tuti csinálják az új dolgokat az infósok

basic avatar

Oliver Booy | 2010.03.17. 10:14

Nekem sem hozta be az oldalt.

A fordításokkal kapcsolatosan jól leírtátok a helyzetet, bár amit robertox írt, a fizetős honosításokról az jó ötlet lett volna, de a mi berkeinken belül ez fel sem merült soha.

basic avatar

barti | 2010.03.16. 17:49

Toma ez ok, de nem csak gameres dologra lehet visszacsábítani az embereket hanem másra is -> trendmagazin :) Ádám inkább ezt az utat választotta :D

(valami nagyon nem stimmelt ma itt a lapon, nekem be se hozta rendesen a főoldalt :O)

basic avatar

Shadow | 2010.03.15. 23:49

Toma én már várom ezt a nagy elvarázsolódást a trenden :D
Off: elszállt a féltve őrzöött az avatarod? xD

basic avatar

Shadow | 2010.03.15. 23:46

Blue 3y3 azért ez nem egészen így van, egyre több eredeti progi fogy el a boltokból :) nem rossz ötlet amit robertfox mondott, csak már elhaladt fölötte az idő, de nem kell támadni ezért :)

basic avatar

robertfox | 2010.03.15. 21:51

Kikkel csináltatják azokat a fordításokat a kiadók? P R O F I K K A L. Akik határidőre dolgoznak, számlaképesek...soroljam ? :) Évekig lett volna lehetőségük a magyarítóknak hogy kifejlődjenek, de nem tették,

basic avatar

Blue 3y3 | 2010.03.15. 21:00

robertfox: Érdekes ez régebben éveken át nem volt probléma, vajon miért? Mert akkor még minden játékhoz lehetett saját készítésű fordítást csinálni, mert 1) volt rá igény 2) volt rá lehetőség. Aki a leggyorsabban kihozta, oda ment a sok ember. Ma már a bolti játékok nagytöbbsége eleve magyarul jön ki, minek akkor fordítgatni? Max. azt a pár játékot, amihez nem hoznak ki honosítást, de azok éppen ezért elég silányak is lehetnek.

Magyarítások webshop? Még jó hogy nem fogtak bele! Szerinted itthon, ahol a játékosok 90%-a letölt, az mikor fizetne akár 400Ft-ot is egy magyarításért? Sajnálom de ez itthon nem ment volna sztem.

basic avatar

robertfox | 2010.03.15. 19:40

greenclub én ezen nem csodálkozom, szerinted ki az a marha aki éveken át pusztán jóindulatból 100 000 karaktreres szövegeket fordítgat? Max megcsinálja 1-2 kedvenc programnál aztán lelép. Ha annó a magyarítók rájöttek volna hogy másképp kell csinálni akkor lehet ma már komoly árbevételük lenne. Mondjuk ebben Ádám is ludas mert a GP-nek volt saját fordítócsapata, nevükre most nem emlékszem, de ott kellett volna mondjuk magyarítás webáruházat nyitni és mindenki ott vehetett volna 200-300 forintért minőségi fordítást. Gondolom ezt senki nem merte bevezetni, pedig sztem formabontó ötlet lett volna.

Toma teljesen így van, tovább kell lépni, fel kell nőni stb de ezt már mondtam itt párszor :D

basic avatar

Blue 3y3 | 2010.03.15. 17:59

greenclub: A különálló játékhonosító teamek valóban megszűntek, de a magyaritásokportál még mindig ad ki fordításokat. Azért van kevesebb mint régen, mert már sok játékhoz eleve készítenek honosítást a kiadók.

basic avatar

Toma | 2010.03.15. 10:07

én nem kifolyásolok semmit a Playware-el, nekem szimpatikus volt, a név is meg minden.
Emberek, nem kell ennyit fennakadni a GP témán, GP volt...és kész :) Nem lesz többé, el kell fogadnotok, de majd lesz itt más finomság, sztóval készüljetek, a Trendmagazin meg simán kárpótolni mindenkit és annyira el fog varázsolni hogy rá se értek csodálkozni. :)

basic avatar

greenclub | 2010.03.15. 03:13

"a játékhonosítás már amúgy sem valami jól pörgő dolog, ha megnézed a gamehunter is eléggé lecsúszott (tképp megszűnt)."

Miért?? Annak idején a pcgameshuns is sokat jelentetett meg, a GH-ról nem is beszélve. Mindig jöttek új fordítók stb, most hogyhogy alábbhagyott a lelkesedés?

basic avatar

Gábor Róbert | 2010.03.14. 20:57

Luciusz senki nem akar peticiót írni, nyugalom :D

Oliver: tény hogy jó ha van több kisebb lap, de csak akkor ha minőségiek.
azért nem futnak fel a mostaniak sem, mert semmiben nem tudják felülmúlni a GK-t vagy pl a Gurut.

basic avatar

Luciu$ | 2010.03.14. 16:56

petíció a gamepressért? MEGHIBBANTÁL? Ebben az országban semmiért nem fognak össze az emberek, gondolod épp a gp-ért?

A befolyásolás pedig igenis jelen van még ha nem is veszitek észre. De majd most biztos jön bírópeti aki elmondja hogy én csak sértettségből beszélek. Pedig nem, lenne rá okom de nem vagyok megsértődve egyikőtökre sem, csak elmondom amit látok. Már ez is baj?

basic avatar

Marci20 | 2010.03.13. 22:57

yunior nekem nincs kifogásom ellene, meg nem hiszem h én akkora személyiség lennék itt hogy ha azt mondom ne legyen új PW akkor nme lesz :P én megértem őket hogy kéne nekik pénz, de hogy nézne ki ha pont a pcweb vagy H.Á. körei finanszíroznák? ebből nagy zűr lenne pillanatok alatt... - összeférhetetlenség -

basic avatar

Mr. Jns | 2010.03.13. 19:46

Chris jól leírtad a szitut én is így látom. Bár én kíváncsi lennék egy "új GP-re" merthogy a régiről csak innen hallottam. Végüllis azt értem h Ádám már nem akar ilyen oldalt nyitni de azért az előzményeket tekintve támogathatná az újdonsült lapokat, mert azért most is van egy jó nagy tömeg akik állandóan zúgolódnak h ez nem jó az nem jó...

basic avatar

Gordon | 2010.03.13. 19:19

Blackjack volt már erre példa de aztán összeveszés lett belőle, mert végülis valakinek fel kell adni a vezetői státuszt és ezt senki nem szereti :)

basic avatar

Blackjack | 2010.03.13. 13:23

Azureus: Biztos vissza lehetne, de szerintem kár kombinálgatni (ezt hagyd meg lohengrin úrnak), mert valóban a cikkben benne van hogy nem lesz új GP :)

Ha viszont valakik már új lapban gondolkodnak akkor az lenne a nagy dobbanás ha 2-3 kisebb lap összeolvadna és abból jönne létre egy bazinagy oldal :D bár erre nem sok esélyt látok. :(

basic avatar

yunior | 2010.03.12. 22:27

Jó én megértem hogy lojálisak vagytok de ha Hennel Á nem csinál már játékmagazint akkor mi kifogásotok van a pl. Playware-el? Ott is vannak törzdtagok akik ugranak ha megújulna a site.. Mi ebben a rossz? :)

basic avatar

Gordon | 2010.03.12. 19:53

Ne csináljátok már? most valóban azon vitáztok hogy sikeres lehetne e megint a GP??? ha egyszer az volt, akkor miért ne? de az hogy nézett és jó oldal lessz az nem jelenti hogy olyan nagy pénz van benne... szal az már más kérdés, végülis a PW-sek meg mások is a pénzre hajtanak, miközben lehet h nincs is annyi hirdetés ami kiszolgálna még 3-4 másik pc-s szájtot.

basic avatar

Toma | 2010.03.12. 12:43

én erről a visszacsábítós dologról annyit mondok, hogy...mivel itt nagyrészt gp olvasók vannak, látjátok nem lehetetéen mert renegeten jöttek vissza....:)
de ettől függetlenül GP nem lesz ...

« előző  12 3 4  ...  következő »

Véleményezze Ön is!

Vélemény írásához be kell jelentkeznie!